HCK 2011 – Három bajnoki cím keresi gazdáját
2011. szeptember 21. írta: vigyuri

HCK 2011 – Három bajnoki cím keresi gazdáját

A Hobby Cart Kupa idei bajnokságából már csak 3 verseny van hátra. A hat kategória egyik felében már bajnokot avattunk, de a másik három kategóriában még 9 verseny után is komoly harc folyik a végső győzelemért. A lányoknál és az egyes súlycsoportban négy-négy versenyző harcol még, a 75 kg-osak között pedig még hatan!

Light kategória

A Light kategória bajnoki címét Sövér László hódította el. Laci az idei évet bombaformában kezdte: az Eurocenterben rögtön a pole-pozíciót szerzett, majd meg is nyerte a versenyt. Három hét múlva a Hungarokartnál rendezett futamon ugyanezt megismételte. Már ekkor látszott, hogy az tízedik szülinapját ünneplő Lacika jó esélyekkel indul az idei bajnoki címért a kategóriában. A harmadik versenyhétvégén Balázs Gergő mögül rajtolva újból futamot nyert, majd a negyedik, százhalombattai futamot is ő nyerte. A Hangár utcában egy második helyet szerzett, ám az ezt követő csömöri megmérettetésen újból fel tudott állni a dobogó felső fokára. A hetedik verseny volt a legnehezebb számára, ahol csak az ötödik rajtpozíciót tudta megszerezni és a versenyen sem tudott előrébb kerülni. A legutóbbi két futamon azonban javította hibáját, Kőbányán újra nyert, a Hungaroringen pedig egy ezüstéremmel biztosította be a bajnokságban elfoglalt első helyét. Ezzel Sövér Laci a második bajnoki címét szerezte meg 2009 után 2011-ben.

 

 

Az idei bajnokság Light kategóriájának eddigi kilenc versenyén 5 pole-pozícióval, 6 győzelemmel és 2 második helyezéssel büszkélkedhet. A versenyben futott leggyorsabb kör ötször íródott az ifjú bajnok neve mellé. Gratulálunk neki!

Lány kategória


Hagyáné Kriszti jókora előnnyel vezeti a lányok bajnokságát három futammal az idei HCK szezon vége előtt. Előnye nem kevesebb, mint 31,5 pont Fazekas Kittivel szemben. Kriszti idén mindössze egyszer szorult le a dobogóról, a Hungarokartnál rendezett versenyen, ahol a negyedik helyet tudta megszerezni. A többi nyolc versenyből négyet megnyert, egyszer második lett, és háromszor harmadik. Az őt üldöző Fazekas Kitti mögött, a bajnokság harmadik helyén Fehér Viktória áll 79 ponttal, őt pedig Balázsi Dia követi, aki idén eddig 70 egységet gyűjtött. Mind a négy versenyzőnek esélye van megnyerni a lányok bajnokságát, de csak abban az esetben, ha Kriszti az elkövetkezendő három futamon a megszokottnál jóval kevesebb pontot szerez. A bajnokság második helye viszont ennél sokkal könnyebben elérhető az üldözők számára. Az év további részében biztosan komoly küzdelmet láthatunk majd ezekért a pozíciókért.
A tavalyi bajnok Garamvölgyi Niki a diagramra nem került fel ugyan, mivel nem esélyes a bajnoki címre, de megemlíteném az ő nevét is, hiszen az elmúlt két versenyen csatlakozott a lányokhoz, és mindkétszer győzni tudott. A második helyért folytatott küzdelemben még ő is komoly fejfájást okozhat a többieknek.

1-es kategória


Az 1-es kategória éllovasa, Dudás Bence idén hét futamon indult, amiből ötöt megnyert, kettőn pedig ezüstérmes lett. Ezzel a kiváló teljesítménnyel 41 ponttal vezeti a bajnokságot Miklósi Tibor és Nagy Levente előtt. Bencének betegsége alatt kedvezett kicsit a sors, mert a szóban forgó két futamon Véghelyi Ádám remek formába lendülve pontokat rabolt a közvetlen riválisoktól. Talán ezzel is biztatva Bencét a mihamarabbi visszatérésre. Ádám ennek a két kiváló futamnak köszönhetően még mindig életben tartja az esélyeit a végső címre, még akkor is, ha az már csak matematikai. Miklósi Tibor és Nagy Levente még reális esélyekkel küzd a 2011-es bajnoki címért, Véghelyi Ádámnak azonban a végső győzelemhez úgy kellene megnyernie minden futamot, hogy Bence ne gyűjtsön többet 3 egységnél. Erre nem túl sok esély van, látva a jelenlegi teljesítményét. Dudás Bence abban az esetben bajnok lehet Csömörön, ha megnyeri a versenyt és a Miklósi Tibor – Nagy Levente páros leszorul a dobogóról.

II-es kategória


Az idei bajnokság háromnegyedén vannak túl a versenyzők, ennek ellenére a kettes kategóriában még mindig hatan esélyesek a végső győzelemre. Ennyire szoros küzdelem már egyik kategóriában sincs. Propszt Roland 137 egységgel áll az élen, 3 győzelemmel, 1 második hellyel és 1 harmadik hellyel. A többi futamon nem sikerült dobogós helyezést elérnie. A második helyen szintén három diadallal Gál Tamás tanyázik. Neki ezen kívül még egy dobogós helyezése volt eddig, egy második hely, Lemaradása 12 pontos, ami nem túl nagy, de oda kell figyelnie a következő futamon, mert bármilyen eredményt ér el, az már a neve mellé íródik, mivel két versenyen nem vett részt idén. A harmadik helyen a hármas és négyes kategória újdonsült bajnoka, Dergez Bertalan áll, 29 pont lemaradással. Dévényi Zoltán követi őt szorosan, Molnár György és Klenovszki András előtt.
Az izgalmas bajnokság annak köszönhető, hogy egyik versenyhétvégéről a másikra folyamatosan változnak az erőviszonyok és soha nem lehet megjósolni, hogy ki fog nyerni. Ebben a kategóriában az idei kilenc futamon öt különböző pilóta neve áll a győztesek sorában. A bajnokság végkimenetelét nagyon nehéz lenne megjósolni, mivel mind a hatan képesek nagyon szép eredményeket elérni. Idén már többször előfordult, hogy a legfőbb esélyesek csak a mezőny második felében végeztek. Emiatt nehéz megjósolni, hogy mi fog történni az elkövetkezendő néhány versenyen, mindenesetre legkedvezőbb helyzetből továbbra is Propszt Roland várhatja a szezon hátralévő negyedét.

III-as és IV-es kategória

A 85 és a 95 kg-osak között is Dergez Bertalan bizonyult az év legjobbjának, nem is akárhogyan. Ismerjük meg kicsit közelebbről őt és az eredményeit.
Dergez Berci 2009 májusában kezdett el gokartozni, első versenyét pedig egy évvel később 2010 tavaszán futotta Vácon a Hobby Cart Kupa IV-es kategóriájában. A kategóriaválasztás egyértelmű oka a 195 centiméteres magasság és a valamivel több, mint 90 kilogrammos súly. Berci első versenyén rögtön a második helyet szerezte meg. Ebben az évben később háromszor is versenyt tudott nyerni.

 

Lássuk eddigi statisztikáit:
HCK III-as kategória (12-13 kg plusz súllyal):


      
 

Berci 2010-ben, Csömörön indult el először a hármas kategóriában, ahol már az első versenyét megnyerte! Idén eddig hét győzelmet szerezve, 9 futam után magáénak tudhatja a kategória bajnoki trófeáját. A Hobby Cart Kupa III-as kategóriájában eddig összesen 15 versenyen indult, ebből 10-et megnyert és egy második helyet szerzett. Négyszer indulhatott az első rajtkockából, egyszer pedig a kilencedik helyről tudott diadalmaskodni, az idei százhalombattai fordított menetirányú futamon.

HCK IV-es kategória


       
 

Az idei Hobby Cart Kupa IV-es kategóriájának bajnokságában Berci minden futamon elsöprő győzelmet aratva, nyolc futam után megszerezte a bajnoki címet. A tavalyi évet is figyelembe véve 15 versenyen indult, ebből 11-et meg is nyert. Két futamon lett ezüstérmes, egyen pedig bronzérmes. Azaz 15 versenyből 14-szer dobogóra állt! A versenyek kétharmadán pole-pozícióból rajtolt, valamint háromszor indulhatott a második helyről. A versenyeinek majdnem felén az első helyről rajtolva szerezte a győzelmet úgy, hogy minden körben vezetett és övé lett a leggyorsabb kör is. A 2010-es hungaroringi versenyhétvégén diadalmaskodott először a kategóriában, azóta minden versenyt megnyert, amin elindult. Gratulálunk Bercinek a két bajnoki címhez!


A IV-es kategória bajnoki címének bezsebelése után nem vett részt a következő versenyen, így jobban tudott koncentrálni a többi kategóriára. A versenyen ezért új győztest avattunk Rozvadszky Csaba személyében, aki ezzel az aranyéremmel egy nagy lépést tett a bajnoki csata második helyéért.

A versenyzők október első hétvégéjén csapnak össze újra, ezúttal Csömörön, fordított menetirányban.

Szerző: Molnár György
www.amatorgokart.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorgokart.blog.hu/api/trackback/id/tr253243538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.