12. forduló előzetes – Hungarokart Center
2011. november 15. írta: vigyuri

12. forduló előzetes – Hungarokart Center

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság és Hobby Cart Kupa hosszú, izgalmas és fordulatos 11 versenyt maga mögött hagyva megérkezett a versenynaptár utolsó állomásához. A végső összecsapásoknak a G1 Kart Centerhez hasonlóan egy fedett pálya, a mogyoródi Hungarokart Center ad otthont. A pálya rövid, ám nagy odafigyelés szükséges egy-egy tökéletes körhöz. A versenyzők az előző futamokkal ellentétben az óramutató járásával ellentétes irányban köröznek majd. Köridő mérő itt is található, ez könnyíti a versenyzők felkészülését.

A pálya weboldala.

Bajnoki küzdelem

A Hobby Cart Kupában már minden kategória bajnoki címe gazdát talált. Itt az év végi dobogós helyezésekért küzdenek majd a versenyzők. Kiemelném a kettes kategóriát, ahol négy pilóta hajt a második helyért, és öt a harmadikért.

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokságban azonban még csak egy kategóriában, mégpedig a hármasban került pont a cím sorsára. A többi súlycsoportban elemezném a jelenlegi állást:

Az egyes kategóriában Lencsés Bálint és Mihály Krisztián futameldobással azonos pontszámmal állnak az élen, tehát egyszerű lesz az utolsó versenyen a számítás: aki jobb pozícióban végez, az szerzi meg a legkönnyebbeknél a bajnoki trófeát. A harmadik helyet Szetei Gergely már bebiztosította magának.

A 75 kg-osak között Riba Krisztián vezeti a bajnokságot Szántó Tamás előtt, akinek hátránya 11 pont. Amennyiben Krisztián dobogón végez az utolsó versenyen, akkor megnyeri a bajnokságot, függetlenül attól, hogy Szántó Tamás hány pontot gyűjt. Amennyiben Tamás megnyeri a versenyt, azért kell izgulnia, hogy Krisztián leszoruljon a dobogóról. Ez esetben övé lehetne a bajnoki cím. Természetesen több variáció is előfordulhat, de igyekeztem a legfontosabbakat kiemelni. A harmadik helyre Boldizs Bence és Balogh Dávid esélyesek.

A hármas kategóriában Riba Krisztián megnyerte a bajnokságot, hiszen 8 pont mindenképpen jóváíródik a neve mellett, ha ennél kevesebbet szerez. Lencsés Bálint volt a fő riválisa, aki a legjobb eredmény elérésével is csak 1 pontra tudná megközelíteni Ribát. A harmadik helyért Vitanov Tamás, Csáki Zoltán és Topor Kálmán szinte azonos esélyekkel küzdenek.

A legnehezebbeknél Csáki Zoltán hajszálnyival jár Topor Kálmán előtt, ezért az egyes kategóriához hasonlóan itt is az nyeri a bajnokságot, aki előrébb végez a Hungarokart Centerben. A bronzéremért Somogyi Tamás, Nyuka Gábor és Pribilinszky Zoltán küzdenek meg.

 

Időbeosztás

Hobby Cart Kupa

Szombat (11.19):

07.30-08.15-ig Érkezés, nevezés leadása
08.00-08.30-ig 30 perces edzőfutam
08.30-13.30-ig Szabadedzések
13.30-13.45-ig Eligazítás
13.40-15.10-ig Hobby Cart Kupa időmérő edzés
15.15-18.15-ig Hobby Cart Kupa "A" döntők
18.15-19.45-ig Hobby Cart Kupa "B" döntők

Versenyek sorrendje: Light, 3A, 1A, Lányok, 2A, 4A

A szabadedzések előtt rendezett 30 perces edzőfutamra bárki nevezhet előzetesen. Fontos, hogy az időbeosztásban szereplő érkezési időpont betartása!

Országos Amatőr Gokart Bajnokság

Vasárnap (11.20):

08.00-08.45-ig Érkezés, nevezés leadása
08.20-08.50-ig 30 perces edzőfutam
09.00-11.30-ig Szabadedzések
11.30-11.45-ig Eligazítás
11.45-13.00-ig Országos Amatőr Gokart Bajnokság időmérő edzés
13.00-15.00-ig OAGB "A" döntők

Versenyek sorrendje: 4A, 1A, 3A, 2A

Aki kedvet kapott a versenyzéshez, a nevezését még leadhatja az

info@amatorgokart.hu e-mail címen.


 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Molnár György

www.amatorgokart.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorgokart.blog.hu/api/trackback/id/tr623384241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.