HCK – 7. futam – Battaring rev.
2011. augusztus 06. írta: Attys-Agb

HCK – 7. futam – Battaring rev.

A Hobby Cart Kupa idei bajnoksága elhagyta a fél távot. A hetedik futamot a Battaringen rendezték, a versenyzők most fordított irányban körözhettek a pályán. A felkészülést nehezítette, hogy a pálya reggel még nagyon csúszott, majd az edzések kétharmadánál leszakadt az ég. A pálya az időmérő edzés közeledtével vált újra ideálissá. Egész délután kiszámíthatatlan volt az időjárás, gyakran kezdett el szemerkélni az eső.

Light kategória

Időmérő: A light kategória bajnokságában feltörekvő Virágh Péter szerezte meg az első rajtkockát, gigászinak számító, hét tizedes előnnyel a másodikhoz képest. Mellőle a bajnokság második helyén álló Nagy Levente indult. A második sort Vincze Balázs és Fühl Zoltán alkották. A bajnokságban éllovas Sövér László csak az ötödik rajthelyet szerezte meg, közel egy másodperces hátrányt szenvedve.

Futam: A rajtnál mindenki figyelmes volt, Peti simán jött el Levente előtt, és mögöttük is változatlan maradt a sorrend. Az Peti és Levente már a verseny elején elhúztak a többiektől, Levi nyomásának hatására. Néhány kör telt el csak, miután látszódott, hogy az első helyért csak ők fognak harcba szállni egymással. Mögöttük a harmadik helyért pedig Vincze Balázs, Fühl Zoltán és Sövér László küzdöttek egy bolyban. A verseny felét elhagyva Fühl Zoltán sikeres előzést mutatott be a hibázó Vincze Balázs ellen, ezzel feljött a harmadik helyre. Balázs rögtön próbált visszatámadni, de ez nem sikerült, majd a futam hátralévő részében folyamatosan próbálkozott. Fühl Zoli jól védekezett vele szemben, így meg tudta tartani a pozícióját a verseny végéig. Közben folyt a küzdelem az élen, de Virágh Pétert harminc kör védekezés után az első helyen intette le a kockás zászló. A második helyen Nagy Levente futott be, aki végig nagyszerűen próbálkozott Petivel szemben. A harmadik helyen Fühl Zoltán végzett, aki először állhatott a dobogón. Közvetlenül mögötte érkezett Vincze Balázs (4) és Sövér László (5). A hatodik helyen Vincze Ádám (6) végzett, aki az időmérőn megszerzett pozícióját védte a futam során. További sorrend: Zsigri Márton (7), Naményi Gergely (8), Klausz Ádám (9) és Kovács Botond (10). A versenyen futott leggyorsabb kör Nagy Levente nevéhez fűződik.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Virágh Péter

Még nem nyilatkozott…

2. helyezett – Nagy Levente

“A light kategóriában második helyre kvalifikáltam. A futamban végig kíméletlenül Peti sarkában voltam, ő azonban nem hibázott, így végül rajpozíciómat megtartva, másodikként sikerült beérnem.”

3. helyezett – Fühl Zoltán

„A verseny előtt bizakodó voltam, mivel ez az egyik kedvenc pályám. A szabadedzéseim jól sikerültek. A 4. rajthelyet szereztem meg, aminek nagyon örültem, mivel 1 tizeden belüli időt mentem Nagy Levivel és Vincze Balázzsal. Az 1-es gépet húztam a versenyre, amivel nem mentem szabadedzésen. A rajtot jól kaptam el. A verseny fél távjánál az előttem lévő Vincze Balázs hibázott az egyik kanyarban és akkora volt a sebességkülönbség, hogy meg tudtam előzni. A verseny többi részében már csak arra kellett figyelnem, hogy ezt a helyet megőrizzem és végül ez sikerült is. Ez volt az eddigi legjobb versenyem, hiszen most állhattam először dobogón.”

Lány kategória

Időmérő: A lányoknál Hagyáné Kriszti indulhatott az első helyről, mögüle Fazekas Kitti, Fehér Viktória, Balázsi Dia sorrendben rajtolhattak a többiek.

Futam: Kriszti jól rajtolt, azonnal meglépett a többiektől. Dia már az első körben ellentmondást nem tűrően támadta Kittit, aki alulmaradt vele szemben. Pár körrel később stabilizálódott a különbség a lányok között, majd újra elkezdtek egymáshoz közeledni, a második, harmadik és negyedik helyen autózók. Miután Fehér Viktória is meg tudta előzni Fazekas Kittit, sebességet váltott és Dia nyomába eredt. A verseny vége előtt egy körrel egy majdnem sikeres támadást kísérelt meg Diával szemben, de nem tudott elmenni mellette, és egyébként sem lett volna szabályos az előzés, mert összekoccantak. Ekkor már Hagyáné Krisztinek a kockás zászlót lengették, ami egy újabb értékes győzelmet jelentett neki a bajnokság szempontjából. A második Balázsi Dia lett, majd mögötte a harmadik helyen Fehér Viktória érkezett, aki a szokásosnál agresszívebb futamot produkált a Battaringen. A verseny leggyorsabb körét Hagyáné Kriszti futotta.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Hagyáné Kriszti

„Ismételten jó versenyt futottunk Battán. Nekem személy szerint jobban tetszett visszafelé. Bár az időjárás majdnem közbeszólt az időmérőn, de végül sikerült száraz időben menni, ami remekül sikerült. Az első rajtpozíciót szereztem meg. A rajtom is jól sikerült, 2-3 körön belül pedig nagy előnyre tettem szert. Igaz kicsit uncsi volt a futam, de a vége felé utolértem Vikiéket és elnéztem Dia és Viki csatáját. Gratulálok a második és harmadik helyezettnek!”

2. helyezett – Balázsi Dia

Még nem nyilatkozott…

3. helyezett – Fehér Viktória

„Az időmérőm csak a 4. helyre volt elég, de a verseny alatt rajtnál elhúztak a többiek. Ám éreztem, hogy elég gyors a kartom, és beértem Kittit. Sikerült megelőznöm. Egyre közelítettem Diához. Diának a kartja gyengébb volt, mint az enyém, de olyan jól vette az íveket, hogy nem sikerült megelőznöm. De végtére is megvan a 3. hely, aminek nagyon örülök:). Gratulálok mindenkinek!”

I-es kategória

Időmérő: Az I-es kategóriában Miklósi Tibor kezdhette a harminc körös futamot a legelőkelőbb helyről. A második helyet Naményi Gergely szerezte meg. A második sort Véghelyi Ádám és Nagy Levente szerezték meg.

Futam: A rajtnál a pole-ból induló Miklósi Tibi azonnal meglógott, mögötte Naményi Gergely volt, aki valamennyire tudta tartani a tempóját. A többiek Véghelyi Ádám mögött egy vonatban autóztak egymás mögött. Ádámot Nagy Levente támadta, minden kör első kanyarjában szinte mellé is ért, de Ádám jól védekezett ellene. Ahogy teltek a körök, egyre jobban szétesett a mezőny. A verseny kétharmadáig változatlan volt a helyzet, amikor is a második helyen haladó Naményi Gergely körről körre lassulni kezdett. 8-9 kör lehetett hátra, mikor Véghelyi Ádám és Nagy Levente utolérték őt és simán mentek el mellette. Ekkor már látszott, hogy valami műszaki problémáról lehet szó. A következő kanyarban Gergely a gumifalnak csapódott és befejezte a versenyt egy defekt miatt. Miklósi Tibi így könnyedén hozta a győzelmet, amely reális bajnoki esélyeket hozott neki, hiszen Dudás Bence, aki vezeti a bajnokságot, betegség miatt nem tudott részt venni a versenyhétvégén. A második helyen Véghelyi Ádám érkezett, aki jól bírta a rá nehezedő nyomást. További sorrend: Nagy Levente (3), Raffay Kristóf (4), Kovács Péter (5), Katona Kristóf Győző (6), Vincze Balázs (7), Zsigri Márton (8), Halustyik Ferenc junior (9), Naményi Gergely (10). Sövér Laci (11) nem jutott be az „A” döntőbe, de a „B” döntőt megnyerte Halustyik Ferenc senior (12) előtt. A leggyorsabb kört Miklósi Tibor futotta, a nap legjobb versenykörét produkálva.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Miklósi Tibor

“A versenyt menetirány szerint visszafelé rendezték meg, ami számomra jobban tetszett, mint az eredeti menetirány. Egész nap lógott az eső lába, a szabadedzésen volt is egy szép kis zuhé, de az égiek az időmérőt és a futamokat is megkímélték az esőtől. A szabadedzéseken jó időket sikerült mennem, így bizakodva vártam az időmérőt és a futamot is. Az időmérőn, sikerült idei első rajtelsőségemet megszerezni. A verseny harminc körös volt, a rajtnál jól jöttem el, már az első kör után sikerült előnyhöz jutnom, melyet a kiváló gokarttal a verseny végéig még növelni is tudtam és a versenyt magabiztosan nyertem. Egy tökéletes hétvégével sikerült zárnom a HCK kupa hetedik futamát, aminek nagyon örültem.”

2. helyezett – Véghelyi Ádám

„Az időmérő alatt egész jó időt mentem, a 3. helyről indultam. A versenyen nem mentem igazán jól, nem tudtam koncentrálni, végig védekeznem kellett. Előttem Naményi Gergő balszerencséjére defektet kapott, így értem be másodiknak. Gratulálok Tibinek, aki megint csak nagyon jól ment!”

3. helyezett – Nagy Levente

“Az 1-es kategóriában negyediknek sikerült időmérőznöm, ezért egy kicsit csalódottan vágtam neki a futamnak. A rajt után rögtön elkezdtem szorongatni Véghelyi Ádámot, akit majdnem megelőztem. Végül a harmadik helyen futottam be, mert versenytársam, Gergő kiesett a futamból.”

4. helyezett – Raffay Kristóf

„A szabadedzések után nem tudtam mit várjak időmérőn, mivel száraz pályán nem tudtam menni, végül 7. lettem és futamra egy elég erős gépet húztam. Hosszú várakozás után végre a mi futamunk következett. A felvezető körben éreztem, hogy ezzel a géppel jó leszek. A rajt után sokáig nem tudtam megelőzni Balázst ezért lemaradtam az elejétől. Aztán kb. a futam negyedéhez érve megelőztem őt és mehettem az eleje felé. Futam vége felé Gergő kiesett, így már az 5. voltam. Az utolsó körökben utolértem az élmezőnyt és Kovács Petit meg tudtam előzni, mivel rosszul jött ki egy csatából. Tehát 4. lettem a futamon, aminek nagyon örülök. Remélem a többi futamon is ilyen jól fogok szerepelni :) .”

6. helyezett – Katona Kristóf

“Az időmérőn nem éreztem igazán a gépet így végül csak a 8. helyet sikerült megszereznem. A futamra sikerült jó gépet húznom a 6-ost. A futam elejétől kezdve Kristóf nyomában voltam majd utolértük Vincze Balázst és szerencsére mikor Kristóf megelőzte őt akkor nekem is sikerült egyből előznöm. Ezt követően Kristóf és köztem kialakult egy kis távolság ami a futam hátralévő részére állandósult. A végére sikerült felérnünk az előttünk lévő hármasra ,viszont előznöm már nem sikerült , de egy kiesésnek köszönhetően 6. lettem . Jó futam volt és már várom a folytatást és gratulálok minden indulónak különösen Ádámnak a remek második helyért.”

II-es kategória

Időmérő: A 75 kg-osoknál az első öt helyet megszerző versenyző között nagyjából egy tized másodperc volt. Katona Kristóf Győző aratta szerezte meg a pole-pozíciót, Gál Tomival és Dévényi Zolival a nyakán.

Futam: A start után szépen eljöttek a fiúk egy vonatban, majd az élen haladó Katona Kristóf Győzőt támadta Gál Tomi. Nem is váratta sokáig a nézőket, már a verseny elején látványos előzéssel tudta maga mögé. Közben a nyolcadik helyről induló Dergez Berci gázoltvolna át a mezőnyön, de Propszt Roland személyében méltó ellenfélre talált, akivel később össze is akadtak az egyes kanyarban. Ezzel az ő versenyük szinte el is úszott. Az első hármas közben felszabadultan autózhatott, mert viszonylag biztonságos különbséget alakítottak ki egymás között. A negyedik helyen haladó Ittzés Zsigmond fogta a mezőnyt egy relatíve gyengébb géppel. Molnár György támadta az egész futam alatt, de nehezen talált rajta fogáspontot. A verseny végéhez közeledve megelőzte őt, de az előzés szabálytalan volt, ezért néhány kör múlva vissza is engedte maga elé. Közben Klenovszki András is megelőzte Zsigát, de amikor Gyuri visszaengedte, nem tudta, hogy miért lassít, és tévedésből ő is visszasorolt mögéjük. A versenyt Gál Tomi remek formát mutatva megnyerte, Katona Kristóf Győző és Dévényi Zoltán előtt. Az első hármas mögött Ittzés Zsigmond (4), Molnár György (5), Klenovszki András (6), Propszt Roland (7), Györgyey Tamás (8), Dergez Bertalan (9), Csizmadia Tamás (10) sorrendben érkeztek meg a pilóták a célvonalhoz. A verseny legjobb köréért folyó csatát is Gál Tomi nyerte.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Gál Tamás

“Az időmérőn csak az 5-ik körben sikerült olyan időt mennem, amire azt mondtam,h talán elég lehet az elejéhez, addig 6-7 tizeddel rosszabbakat mentem, mindig elrontottam vmit. Aztán amikor megnéztem az eredményt láttam,h nagyon jó idő, de még nem volt sok viszonyítási alapom, mivel II-nak futottam. Ekkor már azzal is elégedett voltam,h Roland elé kerültem :) Később láttam,h senki nem tudott jobbat futni, bár tizedekre megszorongattak. Viszont a végén csak nem örülhettem, mivel Kristóf futott egy nagyon jó időt. Aztán a géphúzásnál is a gyengébbnek mondott gépet húztam ki, így nem sok esélyt láttam,h vissza szerezzem az első helyet. Azonban ahogy elindult a verseny, láttam,h nem tud elszakadni Kristóf, így megpróbáltam minél hamarabb lerendezni a dolgot, nyomást helyezni rá. A célegyenes végi visszafordítónál hibázott is a 3-4-ik kör tájékán, azt kihasználva bent tudtam maradni, így előre kerültem. Azután már annyira belejöttem,h egyre nagyobb lett köztünk a távolság, egyre jobb időket mentem, végül mint kiderült a leggyorsabbat. :)

2. helyezett – Katona Kristóf Győző

“A futam előtt nem tudtam hogy nevezzek e ezért nem neveztem előre , de reggel a pályán úgy döntöttem hogy ha már itt vagyok nevezek. Az időmérőn éreztem, hogy sikerült jó időt mennem és úgy gondoltam talán a 4.-5. rajthely összejöhet, majd megtudtam hogy a legjobb időt futottam , eleinte fel sem fogtam hogy összehoztam életem első pole pozicióját. A géphúzásnál a 3-as gépet sikerült húznom ami jó gép, de nekem annyira nem feküdt. Mögülem Gál Tomi rajtolt a 8-as géppel és tudtam hogy a futam közben nem lesz könnyű dolgom. Nem is lett, Tomi a futam elején megelőzött. Ezt követően próbáltam tartani vele a lépést de nem sikerült, ezért csak arra figyeltem hogy Zoli ne tudjon utolérni és ellépjek tőle. A futam vége izgalmasra sikeredett mikor utolértem a lekörözötteket, mivel egy apró tévedés miatt nem lengették előttem a kék zászlót, de szerencsére ebből nagyobb problémám nem lett. Jó volt meglátni a kockás zászlót és később felállni a dobogóra. Nagyon jó futam volt és örülök, hogy mégis elindultam és gratulálok Gál Tominak a győzelemhez és Dévényi Zolinak a 3. helyhez és a többieknek is.”

3. helyezett – Dévényi Zoltán

„Azt hiszem Százhalombatta örökre bezárta magát a szívembe ezzel a nappal. Múltkor nagyon jól mentem itt, kis koromban pedig amikor megnyerte ez a város a „Játék határok nélkül”-,t emlékszem tomboltam a TV előtt. Lehet, hogy egyszer ideköltözöm. Nem tudom. Na de vissza versenypályára. Ez a visszafele irány hihetetlenül bejött, pedig amikor itthon rakosgattam össze fejben a pályát, nem gondoltam volna, hogy ilyen élvezetes lesz számomra. A szabadedzéseken nem villogtam, ami kifejezetten jó előjel volt, hisz ilyenkor az időmérő viszont mindig jól sikerül. Az utolsó szabadedzésen pedig többet voltam a füvön, mint a pályán, a hirtelen lezúduló esővel nem igazán tudtam mit kezdeni. Az időmérőre felszáradt a pálya így az erőviszonyok mindenképp kiegyenlítettebbek lettek. Hatodiknak gördültem a pályára, és második helyre repítettem a számomra kezelhetetlen 7-es gépet. Már örültem, hogy végre első soros rajt lesz, amikor Kristóf alaposan odapörkölt a mezőny orra alá, és egy fantasztikus pole időt gokartozott. A 3. hely így is bíztató volt, nem úgy a géphúzás. A rettegett 4-est húztam ki, de előttem Gál Tomi, és mögöttem Zsiga se húztak acélos gépeket, így azért ez valamivel jobb kedvre derített. A futam előtt elhatároztam, hogy Gál Tomin megpróbálok hamar átlépni és nem hagyom, hogy Kristóf meglépjen a 3-as karttal. Hát nem igazán sikerült a terv, Tomi ellentmondást nem tűrően szakadt el előlem és kisvártatva Kristóf hibáját kihasználva már az élre állt. Láttam, hogy Kristófnak annyira nem fekszik a gép így próbáltam zökkenőmentesen megtartani a 3. helyet. Ez sikerült is, egészen addig ameddig Roland és Berci kört nem kaptak tőlem a megforgásuk következtében. Ezután végig ott jöttek mögöttem, gyorsabbak is voltak, sajnáltam is, hogy félig meddig tönkretettem a versenyüket, de miután nem voltam tisztában azzal, hogy ki ül a Roland mögötti gépben nem mertem visszaengedni. Amikor világossá vált, hogy Berciről van szó, akkor elhatároztam, hogy elengedem őket, de ebben Berci meggátolt, mivel ellentmondást nem tűrően vette vissza a körét. Később még a lekörözötteket is utolértem, de inkább nem akartam belemenni kockázatba, leszakadtam róluk és megtartottam a 3. helyet. Amikor áthaladtam a célvonalon hihetetlenül boldog voltam, majd kiugrottam a gépből, nagyon örültem, hogy az elmúlt két peches verseny után végre egy dobogót össze tudtam szedni. Gratulálok minden versenyzőtársamnak, külön Kristófnak a nagyszerű pole-ért és Gál Tominak is megérdemelt győzelemért. Rolandnak pedig köszönöm a türelmes versenyt, lehet, hogy más már agyvérzést kapott volna mögöttem.”

5. helyezett – Molnár György

„Az időmérőn tökéletes kört futottam, de mégis kikaptam néhány századdal. Szerencsétlenségemre javult a pálya, és több versenyző megvert ezredekkel. Szomorú volt látni, hogy egy tizedet kaptam és ötödik lettem. A futamon Zsiga végig betartott, egyszer nagy nehezen meg tudtam előzni, de vissza kellett engednem, mert nem hagytam neki elég helyet a kanyar kijáratánál. A bajnokság szempontjából ez az ötödik hely borzasztó eredmény az egyik kedvenc pályámon. Több mint 79 kg a versenysúlyom, és nagyon kemény időmérőket futunk. Ezredek döntenek a helyezésekről, ezért ideje tenni valamit. Van hat hetem leadni 4 kilót, amit meg is fogok valósítani. Nem adom fel a csatát a bajnokságban, jobbat szeretnék, mint ez a hatodik hely, ahol jelenleg állok.”

III-as kategória

Időmérő: A III-as kategóriában Gál Tamás kaparintotta meg az első rajthelyet, mellőle Ittzés Zsigmond indult. A harmadik helyről a kettes kategóriához hasonlóan Dévényi Zoltán rajtolhatott.

Futam: Ittzés Zsiga őrületes tempóban kezdte a futamot és az élről rajtoló Gál Tomit már az első körökben megelőzte. A kettes kategóriához hasonlóan Dergez Berci itt is a mezőny végéről rajtolt, és próbálta áthámozni magát a többieken. Ezúttal sikeresebb volt a menetele, pár kör alatt már az élmezőnyben csatázott. Ittzés Zsiga, Gál Tomi, Dévényi Zoli sorrendben haladt az első hármas, mögéjük érkezett meg Berci. Zsiga már ekkor teljesen elszakadt tőlük, viszont Zoli támadta Tamást. Bercit ez kicsit sem érdekelte és jó néhány körön át püfölte Dévényi Zolit, mire a szokásos előzési ponton átvette tőle a harmadik helyet. Ugyanezt tette Gál Tomival is néhány körrel később. A mezőny többi része eközben stabilan autózott egymás mögött, apró hézagokkal. Ittzés Zsiga látta meg először a kockás zászlót, tetemes előnnyel. Mint később kiderült, az előzése a verseny elején szabálytalan volt, ezért visszasorolták Gál Tomi mögé a negyedik helyre. A második helyen Dergez Berci érkezett, így ő megörökölte a győzelmet Zsigától. A második helyet Dévényi Zoli szerezte, meg, aki az utolsó körben előzte meg Gál Tomit (3). A negyedik a visszasorolást követően Ittzés Zsiga lett, az ötödik pedig Klenovszki András. A befutók sorrendje a hatodik helytől: Kocsi Viktor (6), Miklósi Tibor (7), Molnár György (8), Molnár Tibor (9), Földesi György (10). A leggyorsabb kört Ittzés Zsigmond futotta.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Dergez Bertalan

“Az időmérő nem sikerült jól, csak a 9 lettem. Aztán sikerült egy akkor még rossznak hitt gépet húzni, amiről végül kiderült, hogy egyáltalán nem is rossz (Gyuri igazából ez volt a legjobb gép, ugyhogy nincs miért aggódnod). A taktika nem volt túl tudományos, jönni kellett előre teljes erővel. Ezt is csináltam, a rajtnál rögtön előztem egyet. Szépen egyenként jöttem fel, viszonylag könnyű dolgom volt egészen Dévényi Zoliig, aki nagyon jól védekezett. Sajnos legutóbb amikor előttem ment mondtam neki, hogy kicsit jobban kihúzódtam volna a helyében a visszafordító előtt. Többet nem fogok mondani neki semmit, mert megfogadja :) Végül azért sikerült megelőznöm, úgyhogy Gál Tomi következett. Annyira kellett jönnöm, hogy azt sem tudtam, hogy hányadik helyen vagyok. Láttam, hogy Zsiga van Tomi előtt, de valami miatt azt hittem, hogy ő csak második. Ezért Tomit mindenképp meg szerettem volna előzni, hogy felkerüljek a dobogóra. Vele sem könnyű a helyzet, követtem is pár körön keresztül. Aztán végül hibázott egyet a visszafordítónál és be tudtam tenni a gépet. Kevés volt a hely, oldalról össze is értünk, de szerintem ez még belefér, mivel Tomi magától hibázott, nem én löktem le az ívről hátulról. Sajnálom, hogy nem lett meg a belső kamerám felvétele, egyrészt az eset miatt, másrészt azért mert talán ez volt a legjobb, legküzdelmesebb versenyem. Jobban örültem ennek a második helynek, mint egy győzelemnek. Aztán sajnos kiderült, hogy Zsiga előzése nem volt szabályos, úgyhogy végül előreugrottam az első helyre. Sajnálom, mert Zsiga megérdemelte volna a győzelmet, de majd bepótolja ezt másik kettővel.”

2. helyezett – Dévényi Zoltán

„Itt hetedikként időmérőztem és az egyik kedvenc gépemmel (9-es), a harmadik helyet szereztem meg. Előttem Gál Tomi és Zsiga, mögöttem Andris. Az elején hárman el tudtunk szakadni, Zsiga és Tomi oda-vissza előzgették egymást, végül Zsiga el tudott menni. Láttam, hogy Tomi mutogat, azt hittem Zsiga vissza fogja engedni, de nem így történt. Mögöttem csend, előttem Tomi eléggé szenvedett a karttal. Éreztem, hogy gyorsabb vagyok, de valahogy előzési pozícióba nem tudtam kerülni. Kisvártatva megjelent mögöttem Berci, így átálltam védekező vezetési stílusba, de sokáig nem tudtam tartani. A visszafordítóba túl szűken érkeztem, viszont a tempóm túl nagy volt, kicsúsztam, ő meg köszönte szépen. (itt megjegyzem, hogy a videó alapján semmiféle érintkezés nem volt, fogalmam sincs miért éreztem h megtolt hátulról.) Gál Tomira megindult, akit én közben a védekezés miatt kicsit elvesztettem szem elől, és kisvártatva megelőzte. Ekkor Tomi talán kicsit kizökkent a ritmusból, mert ekkor már éreztem, hogy hamarosan eljöhet az én időm is. Karesz bemutatta az 5-ös táblát, na mondom csipkedni kell magam. Az utolsó körig kellett várni, de ekkor eljött a nagy lehetőség, és sikerült feljönnöm a 3. helyre. Kimondhatatlanul boldog voltam itt is. Az óvások miatt még nem tudom, hogy hányadik lettem (pályán 3.), kíváncsian várom a fejleményeket. Gratulálok Mindenkinek! Találkozunk Kőbányán!”

3. helyezett – Gál Tamás

“Az időmérőn itt sikerült megtartanom az legjobb időt végig, azonban a verseny már nem sikerült ennyire jól. Első helyről indulva végig éreztem Zsiga nyomását, aki sokkal gyorsabb volt nálam, nem is tudtam tartani, csak néhány körön át. Tisztán megelőzött, majd nem sokkal utána hibázott, amit kihasználva visszaelőztem, de Ő már nem tudott másodjára is hibátlanul megelőzni, ugyanis elég erősen nekem jött hátulról, aminek a következtében leestem az ívről, így tudott belül elmenni. Ebből kifolyólag a verseny után vissza sorolták mögém. A verseny vége előtt néhány körrel Berci ért utól, aki Dévényi Zolin túlhámozta magát, így Őt kaptam meg a nyakamra. Néhány kör után volt egy vitatott előzése, amit nem éreztem teljesen tisztának. Ezután még az utolsó körben Zoli is megelőzött, így sajna maradt a III-ik hely.”

8. helyezett – Molnár György

„Valamit nagyon elronthattam az időmérőn, mert csak a hetedik helyről kezdhettem a futamot. Kiábrándító érzés volt, amikor a két hellyel mögülem rajtoló Berci egy elvileg gyengébb géppel átgázolt rajtam. Ez a srác tud valamit. Én is erős köröket autóztam, de mégsem tudtam komolyabban megközelíteni az előttem haladót. Gratulálok mindenkinek, mert nagyon erős tempót mentek. Dévényi Zoli szavaival tudok élni: találkozunk Kőbányán!”

IV-es kategória

Időmérő: A IV-es kategória időmérőjét Kádas Zsolt nyerte, maga mögé tudva a bajnokság toronymagas esélyesét, Dergez Bertalant. A második sort Balla Gábor és Kocsi Zsolt bérelték ki, szinte ugyanazt az időt futva.

Futam: A rajtnál zökkenőmentesen eljött a 95 kg-osak mezőnye, ám az első körökben a már megszokott jelenetet láthattuk. Mégpedig azt, hogy az első helyen haladó versenyzőt keményen támadják. Ezúttal Kádas Zsolt – Dergez Bertalan csatát jelentett ez. Az ötödik kör első kanyarjának kijáratában Zsolt megcsúszott és túl szélesen vette a kanyart, így Berci belső íven elment mellette. A következő kanyarokban teljesen megkavarodott a mezőny a hosszú padlógázas szakasz előtti balos kanyarban. Ittzés Zsiga és Rozvadszky Csaba törtek előre a mezőny középső részében. A hatodik-hetedik helyről rajtolva ekkorra már mindketten három pozíciót javítottak. A verseny egyharmadánál tartottak a versenyzők, amikor a lejtős jobbosban Kádas Zsolt és Ittzés Zsiga furcsa módon összeakadtak, de nem is akárhogy. Szerencsére nem történt semmi komolyabb baleset, de mindketten kiestek a versenyből, dobogós helyezésekről. A mellettük haladó Rozvadszky Csaba nagyon szerencsés volt, hiszen lepattant a gumifalról és folytatni tudta a küzdelmet, ekkor már a második helyen. A kaotikusnak mondható versenyt Dergez Berci az előzést követően zavartalanul nyerte meg, a második a hetedik helyről rajtoló Rozvadszky Csaba lett. A dobogó alsó fokára Kocsi Zsolt küzdötte fel magát, a negyedik helyről rajtolva. A befutók sorrendje a negyedik helytől: Balla Gábor (4), Mihályi Dezső (5), Szatory József (6), Fehér József (7). A balesetben kiesett Ittzés Zsigmond lett a nyolcadik, Kádas Zsolt pedig a kilencedik. A futam leggyorsabb köre Dergez Bertalan nevéhez fűződik. Figyelemre méltó, hogy a négyes kategóriában Berci idén eddig minden futamot megnyert.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Dergez Bertalan

“Második helyről indultam, Kádas Zsolti mögül. A gépem viszonylag jó volt, úgyhogy nem izgultam, tudtam, hogy Zsolti élete első pole-jában izgul majd helyettem :) Nem is húzott túl jót, úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy mikor előzöm meg. Igyekezett is kompenzálni a gyengébb gépet, de ennek az lett a vége, hogy kisebb hibákat csinált, ami nem a legjobb ötlet ha támadó üzemmódban vagyok mögötte :) A harmadik körben talán amikor szélesen vette a visszafordítót sikerült is elmennem. Ezután folyamatosan növeltem az előnyömet és húztam el a többiektől. Azt még láttam, hogy nagy tömörülés van a hídon, és Zsiga épp háttal jön le a róla :) Ezután lényegében nem történt semmi izgalom, csak mentem körbe és reméltem, hogy nem áll meg a gép.”

2. helyezett – Rozvadszky Csaba

„Szakadó eső után értem ki a pályára. Az első szabadedzés még vizes körülmények között zajlott. Szép fokozatosan száradt fel a pálya, ezáltal egyre jobb körök alakultak ki. Ehhez hasonlóan alakult az időmérő. Egyre jobb idők születtek. Mivel én az elején indultam, így csak a 7. helyre sikerült kvalizni. Az 1-es gépet húztam. Fogalmam nem volt róla, hogy milyen. Kellemesen csalódtam benne. Lényeg a lényeg, hogy elindultunk. Szorosan követtem Zsigát, aki előttem rajtolt. Az ő segítségével sikerült 3 embert is megelőzni. Olyannyira közvetlenül mögötte voltam, hogy akinek ő beszúrt, az mellé én is rögtön befértem. Tulajdonképpen azt a 3 pozíciót neki köszönhetem! (Köszi Zsiga)
Ez még az első 3 percben lezajlott. Időközben Berci megelőzte Zsoltit, aki az első “Berciverő” időt tudta megfutni a kategóriánkban. Mi Zsigával utolértük Zsoltit, aki ekkor második volt. Majd az ő kettejük csatáját kihasználva, beférkőztem melléjük. Majdnem egyszerre értünk a hídról lefelé vezető részhez, amikor az én gépem jobb hátulja kapott egy pici koccot, ami elég volt ahhoz, hogy balra kerültem a gumifalra. De nem álltam bele, hanem egyszerűen lepattantam, aminek következtében nekimentem Zsiga gépének. Ő meg szárnyakat kapva rárepült Zsoltira. Én a szerencsének köszönhetően jól jöttem ki ebből a szituból. Lett egy kis keveredés mögöttem, aminek köszönhetően sikerült előnyre szert tennem. Szegény Zsolti és Zsiga is kiállni kényszerült. Pedig Zsoltinak ez élete nagy futama lett volna. Így kettővel kevesebb ellenfél volt a pályán. Ezek után láttam, hogy Kocsi Zsolti nagyon jól védekezve szépen tartja az üldözőbolyt, így egyre nyugodtabban tudtam autózni. Egy-egy pillanatra felmerült bennem, hogy üldözőbe veszem Bercit, de aztán inkább a biztos második helynél maradtam. (nem mintha nagy esélyem lett volna utolérni) Az utolsó pár körben már csak azon izgultam, hogy nehogy valami műszaki hiba legyen, ezért már óvatosba mentem át.
Számomra óriási elégedettség, hogy a múltkori hetedeikről harmadik, most meg a hetedikről második lettem. Már csak egy hetedikről első kéne. De ahhoz be kell szereznem egy mesterlövészt egy jó távcsöves puskával, aki kilövi Berci gépének a kerekét, ha már mögötte jövök! Nagyon örülök, hogy így végeztem. Gratulálok mindenkinek az elért eredményéhez. Mindenki nagyon jól versenyzett. Balla Gabira egyre jobban oda kell figyelni:). Sajnálom, hogy Zsolti és Zsiga számára hamarabb lett vége a versenynek. De van még futam bőven!”

3. helyezett – Kocsi Zsolt

“A Batta-ringet kifejezetten szeretem, így reménykedtem a jó rajthelyben.
Végül a 4. rajtpozíciót sikerült megszerezni. A gokart húzásnál örültem, hogy a 9-est húztam, de később csalódást okozott. A rajtnál semmi különösebb probléma nem történt, majd a 8. kör környékén sikerült megelőznöm az előlem rajtoló Gábort, majd a következő körökben Zsiga kihasználva a hibámat megelőzött, és Csabának is sikerült ugyanott elmenni mellettem. Kádas Zsolti és Zsiga baleseténél sikerült kis “kocc” kísérete mellett elkerülnöm a gokartjaikat, így a harmadik lettem. Ezután “csak” meg kellett tartanom a harmadik helyet. A gépemmel jóval lassabb köröket sikerült mennem, mint Gábornak, és a mögötte haladó Dezsőnek, úgyhogy nagyon keményen kellett védekeznem. Nagyon nehéz verseny volt, de végül sikerült egy helyet javítanom az időmérőhöz képest.”

A Hobby Cart Kupa következő versenyét másfél hónap szünet után Kőbányán, a Hangár utcában rendezik meg.

Szerző: Molnár György

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorgokart.blog.hu/api/trackback/id/tr183130595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása