Winter Cup 2. - A gyorsaság
2013. január 21. írta: andrismv

Winter Cup 2. - A gyorsaság

Idei második, egyben utolsó fordulójához érkezett az Országos Amatőr Gokart Bajnokság téli kupasorozata, a Winter Cup, melynek ezúttal is a G1 Kart Center adott otthont. A versenyben ezúttal a gyorsaságé volt a főszerep, és a minél kiegyenlítettebb küzdelem érdekében fordított irányban mérettették meg magukat a versenyzők. Az összesen 17 indulót 4 csoportra osztották, 3x4-es és 1x5-ös bontásban. A verseny pontos lebonyolítási rendszerét ide kattintva tekinthetitek meg. Fontos megjegyezni, hogy Fühl Zoltán mindössze 2 futamot teljesített, mivel egy szerencsétlen előzési kísérlet következtében a falba ütközött, és egy kisebb sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt. A hátralévő futamait Garamvölgyi Nikolett teljesítette, de ez nem számított bele az összesített eredménybe, ezért nem ő jutott tovább.

wc2_selejtezo

Ennek megfelelően az elődöntőbe Szabó Károly, Lencsés Bálint, Vincze András, Rátkai János, Fehér Tamás, Fehér András, Horváth Hori Norbert, Nagy Koppány és Rozvadszky Csaba jutottak tovább. Az elődöntőben a selejtezőkhöz hasonlóan zajlott a lebonyolítás, ám ezúttal 8 perc helyett 5 perc állt a versenyzők számára, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a gokartokból. Az elődöntőkből szintén a csoportelsők, valamint az adott csoport első helyezettjéhez legközelebb végző 1 versenyző juthatott tovább a döntőbe.

wc2_elodonto

Az eredményeket figyelembe véve a döntőbe jutott Lencsés Bálint, Vincze András, Rátkai János és Nagy Koppány. A döntő jelentette a legnagyobb kihívást a versenyzők számára, hiszen itt csupán egyetlen kör állt a rendelkezésükre, hogy a lehető legjobbat hozzák ki gokartjaikból. A leggyorsabb köridők átlagát összesítve, a döntő végeredmény a következőképpen alakult: A 2012-es Winter Cup 2. fordulóját Lencsés Bálint nyerte, Rátkai János, Vincze András és Nagy Koppány előtt, mely eredményekhez ezúton is gratulálunk!

wc2_donto

Winter Cup 2. - végeredmény

A Winter Cup 2. fordulója egyben a Rimo gokartok búcsúfutama is volt, hiszen mint az már köztudott, 2013-ban az OAGB, HCK és Endurance bajnokságok a 2011-es teremgokart világbajnokság (IKWC) Sodi GT 4-es gokartjait fogja használni, de erről bővebben hamarosan egy külön cikkben is beszámolunk. Gratulálunk Mindenkinek, aki elindult és megmérettette magát a Winter Cup 2. fordulóján, valamint szeretettel várunk minden korábbi, jelenlegi és leendő versenyzőt az AGB 2013-as bajnokságaiba!

Képet a Winter Cup 2 díjátadójáról

Végeredmény:

1. Lencsés Bálint 35,269
2. Rátkai János 35,391
3. Vincze András 35,801
4. Nagy Koppány 36,037

---

5. Szabó Károly 34,972
6. Fehér Tamás 35,142
7. Horváth Hori Norbert 35,436
8. Fehér András 35,742
9. Rozvadszky Csaba 36,036

---

10. Fühl Zoltán/Garamvölgyi Niki 35,662
11. Csáki Tímea 36,320
12. Németh Attila Némó 36,425
13. Szakter Tibor 36,512
14. Csüllög Zsolt 36,516
15. György Anett 36,786
16. Fedák Nándor 36,907
17. Kővári Viktor 37,677

 

Szerző: Vincze András

A bejegyzés trackback címe:

https://amatorgokart.blog.hu/api/trackback/id/tr565033228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása