A 2011-es versenynaptár utolsó előtti állomásához érkezik az Országos Amatőr Gokart Bajnokság és a Hobby Cart Kupa. A G1 Kart Center fogadja a mezőnyt, tekintettel a kinti hidegre. A legtöbb versenyző kimondottan kedveli a pálya technikás vonalvezetését. A jó köridő eléréséhez száz százalékos koncentráció szükséges, mivel a lehető legközelebb kell autózni a falakhoz. Ez minden pilóta számára kihívást jelent. A pályán nehéz előzni, ha az elöl haladó védi az íveket, ezért tradicionálisan fontos szerepet kap az időmérő. A versenyzők az óramutató járásával megegyező irányban fognak körözni a pályán.
Új időmérő rendszer a G1-ben
Magyarországon egyedülállóan, egy új időmérő rendszert vezettek be a G1 Kart Centerben. Az új rendszernek számos olyan funkciója van, amellyel könnyebben ki lehet elemezni a versenyzőknek a saját teljesítményüket. A rendszer képes arra, hogy az eredményeket e-mail-en elküldje a versenyzőknek, valamint a facebook segítségével meg lehet osztani az ismerősökkel. A facebook-on található G1 alkalmazás pedig arra jó, hogy meg tudjuk nézni, a leggyorsabb körünkkel hol helyezkedünk el az örökranglistán.
A szabadedzések és futamok köridejeit az interneten is élőben lehet követni majd.
Szimulátor verseny
Azért, hogy ne csak a versenyek miatt lehessen izgulni, szimulátor versennyel is várjuk azokat, akik beneveztek a HCK vagy OAGB versenyeire, vagy részt vesznek valamelyik nap szabadedzésén.
A versenyen minden résztvevő ugyanannyi mért kört teljesíthet majd, és a leggyorsabb köridők alapján hirdetjük ki a végső győztest.
Az, hogy a verseny melyik játékkal, melyik pályán, és milyen autóval zajlik majd, csak szombaton reggel derül ki mindenki számára. Ami biztos, hogy egy Sony PlayStation 3-as géppel zajlanak majd a futamok.
Ebéd
Szombaton és vasárnap is Rozvadszky Csabi által készített ételt ehetünk majd. A versenyen a menü Tatárbeafstek lesz.
Annyi segítséget szeretnénk kérni a versenyzőktől, hogy szükségünk lenne ~10 db kenyérpirítóra, így aki tud felajánlani, az írjon az info@amatorgokart.hu e-mail címre.
A pálya:
A képen látható pályarajzon az 1-es szám jelöli a felvonókat, itt érkezünk meg a lifttel a G1 Kart Centerbe. A 2-es számmal jelölt helyen foglalhatnak helyet a versenyzők és a vendégek, valamint itt található az öltöző, a kivetítő monitorok és a büfé is. A pályán zajló eseményeket live timing segítségével is nyomon követheti majd bárki, amellett, hogy a pálya nagy részére szabad a kilátás. A 3-as szám a box utcát, a 4-es a rajt-cél vonalat, az 5-ös pedig a versenyzők számára elhelyezett köridő mérőt jelöli. A köridő mérő nagy segítséget nyújt a hatékony felkészülésben, hiszen körről-körre visszaigazolást kapnak a versenyzők arról, hogy milyen tempót diktáltak.
Hobby Cart Kupa
A Hobby Cart Kupában továbbra sem dőlt el minden bajnoki cím. Ha a versenyzők a „papírforma” szerint fognak teljesíteni, akkor a G1 Kart Centerben pont kerülhet a bajnoki címek sorsára. Az eddigiekkel ellentétben a Hobby Cart Kupa csak 5 kategória futamait rendezi meg a szombati napon, mivel a lányok futama átkerült vasárnapra, az OAGB programjába. A HCK időbeosztása:
Szombat (október 22.):
07.15-07.45-ig Érkezés, nevezések leadása
07.20-07.50-ig 30 perces edzőfutam
08.00-12.00-ig Szabadedzések
12.00-12.15-ig Eligazítás
12.30-15.00-ig Hobby Cart Kupa időmérő edzések
15.00-17.30-ig Hobby Cart Kupa "A" döntők
17.30-18.30-ig Hobby Cart Kupa "B" döntők
Versenyek sorrendje: 2A, Light, 3A, 1A, 4A
A szabadedzések előtt rendezett 30 perces edzőfutamra bárki nevezhet előzetesen. Fontos, hogy az időbeosztásban szereplő érkezési időpont betartása!
Országos Amatőr Gokart Bajnokság
A Hobby Cart Kupa „Lányok” kategóriája ezen a hétvégén az OAGB-ben kerül megrendezésre. Az OAGB-ben még minden kategóriában többen küzdenek a bajnoki címért, és ezek a küzdelmek annyira szorosak, hogy nagy valószínűséggel csak az utolsó versenyen fognak eldőlni. Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság időbeosztása:
Vasárnap (október 23.):
07.15-07.45-ig Érkezés, nevezések leadása
07.20-07.50-ig 30 perces edzőfutam
08.00-11.00-ig Szabadedzések
11.00-11.15-ig Eligazítás
11.15-12.30-ig Országos Amatőr Gokart Bajnokság időmérő edzések
12.30-15.00-ig Országos Amatőr Gokart Bajnokság "A" döntők
Versenyek sorrendje: 3A, Lányok, 1A, 4A, 2A
Aki versenyezni szeretne, a nevezését még leadhatja az info@amatorgokart.hu e-mail címen.
Szerző: Molnár György
www.amatorgokart.hu